Címlap


Az én házam, az én váram! - A Jobbik aláírásgyűjtési akciót indít a devizahitelesek védelmében

E-mail Nyomtatás PDF

A Jobbik országos aláírásgyűjtést indított a bankok önkényének kiszolgáltatott, devizahitellel rendelkező családok megmentése érdekében. Annak megállapítására kérjük az ország lakosságát, hogy a bankszektor a hibás a kialakult helyzetért, ezért a jövőben sem az embereknek, sem pedig az államnak nem szabad több terhet vállalniuk a helyzet megoldásában, a következményeket kizárólag a bankoknak kell viselniük.

Meglátásunk szerint Magyarországon két olyan válsághelyzet van, amely társadalmi robbanással fenyeget: az egyik a magyar-cigány együttélés, a másik az egyre nehezebb helyzetbe kerülő devizahitelesek ügye. Az aláírások összegyűjtését társadalmi felmérésnek tekintjük, mellyel rá akarjuk kényszeríteni a kormányt a devizahitelesek problémájának megoldására és egyben a bankok magyarországi uralmának megtörésére. Nem a magyar emberek vannak a bankokért, hanem fordítva! Meg kell állapítanunk: a bankok átverték és szándékosan a devizahitelek felvételére ösztönözték a magyar embereket. Fontos körülményeket, felmerülő kockázatokat hallgattak el és egyoldalúan, számukra kedvezően módosították (emelték) a hitelek a törlesztőrészleteit.

A bankok magyarázata szerint azért kell az ügyfeleiknek a megemelkedett svájci frank árfolyam miatt sokkal magasabb forint törlesztő részletekkel számolniuk, mert a bankok maguk is svájci frank hiteleket vettek fel, ezeket adták tovább a magyar lakosságnak. Ez hazugság! A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2011. II. negyedévi adatai alapján a bankok közel ötször annyi, nem euróban nyilvántartott devizahitelt helyeztek ki, mint amennyi hitelt – nem kis részben külföldi tranzakcióik finanszírozására – maguk is felvettek. A hatósági nyilvántartás adataiból egyértelműen megállapítható: a bankok óriási nyereséget tesz zsebre a svájci frank megemelkedett árfolyama miatt, a hitelezés fő forrása a hazai bankbetét-állomány volt.

Itt az ideje annak, hogy egy radikális fordulattal megállítsuk a bankok önkényét és véget vessünk a magyar emberek kifosztásának! A parlamenti pártoknak a magyar emberek oldalára kell állniuk, nem a bankokéra. Politikai szimpátiától függetlenül nemzeti egységre buzdítunk, összefogásra szólítunk fel minden, a hazájáért, a családjáért felelősséget érző magyar embert. Kérünk mindenkit, támogassa a Jobbik aláírásgyűjtési akcióját a devizahiteles családok megmentése érdekében!

Az aláírt és kitöltött íveket kérjük eljuttatni a Jobbik székházába személyesen hétköznaponként 9 és 17 óra között, vagy postai úton az 1113 Budapest, Villányi út 20/A. címre feladva.

Az aláírásgyűjtő ív ide kattintva letölthető.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

jobbik.hu

 

Követeljük a 2006 őszi rendőrterror azonnali igazságtételét! Vigyázat, elévülés!

E-mail Nyomtatás PDF

Beszélgetésem Gaudi-Nagy Tamással.


Megtekintés LightBoxban

   

Kártérítést kapott Budaházy György a gyurcsányi pártrendőrség jogsértése miatt

E-mail Nyomtatás PDF

Most fizette ki a rendőrség azt a közel nyolcszázezer forintot, amelyet Budaházy György a gyurcsányi pártrendőrség jogsértése miatt kártérítésként kapott.

A Fővárosi Ítélőtábla idén nyáron hozott jogerős ítéletével kötelezte a Készenléti Rendőrséget és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) a már több, mint két éve előzetes letartóztatásban tartott Budaházy György javára.

Budaházyt 2008. április 11-én, a Clark Ádám téri demonstráció során jogellenesen fogták el, bilincselték meg és állították elő, majd tartották fogva több órán át. Három társa pedig hatszáz-hatszáz, illetve négyszázötvenezer forint összegű kártérítést kapott a hasonló jogsérelmek miatt. A BRFK és a Készenléti Rendőrség magánlevélben köteles elnézést kérni Budaházyéktól. A felperesek jogi képviseletét Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és országgyűlési képviselő látta el. Az ügyben indult koncepciós jellegű és felmentéssel végződött szabálysértési eljárásban is ő védte Budaházyt.

Bővebben...
   

Elindult a Hunnia Blog

E-mail Nyomtatás PDF

Szeretettel ajánlom ezt az új blogot, amelyen megtalálható szinte minden lényeges információ a Budaházy Györggyel és a Hunnia csoporttal szemben folyó eljárásról:

hunniablog.blogspot.com

 

Gasparovič fasisztának bélyegezte Esterházy Jánost (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Ennek kapcsán "újratöltjük" egy régebbi felvételünket, kérjük tekintse meg!

}


   

Himnuszgyalázás és büntetőjog a fülkeforradalom után

E-mail Nyomtatás PDF

"A cselekmény nem bűncselekmény, a nyomozást megszüntetem" - írja Falvai Zsolt ügyész abban a határozatban, melyet válaszul küldött a 2011. március 15-i, Hősök terén történt Himnuszgyalázás miatt tett feljelentésemre.
Fideszes barátaim figyelmébe ajánlom, hogy ugyanez a Falvai Zsolt ügyész vezényelte a 2006 őszi megalapozatlan bebörtönzéseket, büntetőeljárásokat.

Az eseményről készült videófelvétel:


Megtekintés LightBoxban

A "Bővebben" gombra kattintva elolvashatja a - feljelentésem kapcsán született - forradalmi ügyészség döntését.

Kapcsolódó cikk:

Bővebben...
 

Kiléptem az Európai Szövetség a Szabadságról nevű euroszkeptikus szervezetből

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Barátaim!

Kérem, olvassák el a barikad.hu alábbi rövid tudósítását az Európai Szövetség a Szabadságról nevű euroszkeptikus szervezetből történt kilépésemről! A híradás összefoglalja azt a levelet, amelyet Sharon Ellul-Bonici asszonynak, a szervezet (egyébként máltai) főtitkárának írtam, s amely levelet most (eredeti nyelvén, angolul) közreadok. A Szövetség honlapjának címe a következő: www.eurallfree.org. Ide kattintva megismerhető a szervezetről mindaz, amit és amennyit magam is tudtam amikor a meghívás elfogadása mellett döntöttem és beléptem. (Egész pontosan: amikor meghívtak a szervezetbe még honlap sem volt, csak a Statutum állt rendelkezésre a döntéshez, s az számomra alapvetően rokonszenves volt, komoly kifogásolnivalót nem találtam benne. Mint látható szlovák vagy szerb tagok mind a mai napig nem szerepelnek a tagok listáján.) Sajnálom, hogy a magyar újságírók többsége még e honlap meglátogatására sem vette a fáradtságot, s oly mértékű tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, ami igencsak meglepett, meghökkentett. Több napilap (például a Népszabadság) egyenesen azt írta, hogy az FPÖ-ből, -azaz az egykor Haider, ma Strache által vezetett Osztrák Szabadságpártból - léptem ki, azaz magyar politikusként az Osztrák Szabadságpárt tagja voltam. Erre mondják manapság a tinédzserek: Hát ez durva....

Köszönöm, hogy sok jószándékú ember segített az érvek és ellenérvek összemérésében, s bízom benne, hogy a kilépésről szóló döntésemet követően végre újra érdemi munkámról tájékozódhatnak majd a tévénézők és újságolvasók.

Szeretettel:

Krisztina

A "Bővebben" gombra kattintva olvasható a barikad.hu cikke, illetve a szervezet főtitkárának írott levelem.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 Következő > Utolsó >>
98. oldal / 106

Köszöntöm megújult honlapomon!


 


xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés