Címlap


Ne a Facebook döntse el, hogy kit ismerhetünk meg a választási kampányban és kire szavazzunk május 26-án! (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Honlaplátogatóim!

Nagyon nehezen megy nekem ez a „soha többet”... A 2006 óta eltelt tizenhárom évben elegem lett a politikából, a közéletből - ugyanakkor ha égbekiáltó igazságtalanságot tapasztalok, (úgy tűnik) nem bírom ki, hogy ne szólaljak meg. A jogászi hivatást is ezért választottam. Így aztán - minden ígérgetés ellenére - most ismét megszólalok nyilvánosan.

Kezdjük az elején. Megrendít, ha belegondolok, mekkora áldozatokat kellett hozniuk hőseinknek azért, hogy Magyarországon szabad választások legyenek. S milyen megalázottak, milyen jogfosztottak voltunk, amikor nem lehettek... Eltelt harminc év a rendszerváltozás óta, s most oda jutottunk, hogy nem a Szovjetunió, nem a Kommunista Párt avatkozik be a magyarországi választásokba, hanem néhány amerikai, akiket úgy hívnak: Facebook. Szokásuk szerint indokolás és fellebbezési lehetőség nélkül tiltották le az európai parlamenti választáson induló egyik párt listavezetőjének, Toroczkai Lászlónak az oldalát, s ezzel a választópolgárokkal történő érdemi kommunikációját. Toroczkait és a nemzeti radikálisokat lehet szeretni, vagy nem szeretni, lehet Lacival egyetérteni, vagy véleményét cáfolni. De hogy „simán” letiltani, elhallgattatni, mint a kommunizmusban? Ez mélyen felháborít, s súlyosan sérti az igazságérzetemet, szabadságvágyamat és úgy gondolom, hogy a magyar emberek „közös”, legendás igazságszeretetét és szabadságvágyát is. Ezért gondolom úgy, hogy a magam szerény eszközeivel szembeszállok korunk nagyhatalmú cenzorával, a Facebokkal és biztosítom egykori harcostársamnak, Toroczkai Lászlónak azon megnyilvánulási lehetőség "egy szeletét", amit Zuckerberg csapata elvett tőle. Egyúttal biztosítom az agymosást és a diktatúrát gyűlölő, szabadon gondolkodni és választani szerető magyar embereknek a lehetőséget, hogy a Mi Hazánk Mozgalom listavezetőjének gondolatait és értékrendjét is (legalább részben) megismerjék éppúgy, mint a többi listavezetőjét.

Három olyan fontos témában szeretném megosztani - és megosztásra kérni - Laci videóit, amelyekkel én is sokat foglalkoztam képviselőként, mivel nagyon sok magyar ember életét érintik. Az első a bűnözés elleni fellépés, közrend, közbiztonság, a második a devizahitelezéssel összefüggő jogtiprások, a harmadik a migráció. Az utóbbi területen Toroczkai - a déli határtelepülés, Ásotthalom polgármestereként - saját tapasztalataim szerint első harcosa, „élharcosa”, megalapozója volt Magyarország sikeres migrációs politikájának. Nem kampányolok, hanem az égbekiáltó igazságtalanság orvoslásában, s a valóban SZABAD választások fenntartásában próbálok segíteni azzal, hogy a jelzett három témában az alábbi négy videófelvételt közzéteszem és kérem, hogy azokat tekintsék meg, osszák meg.

Szálljunk szembe a Facebook önkényével és diktatúra építő tevékenységével - amíg tehetjük! Szabadon és informáltan döntsünk május 26-án!

Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja Önöket!

Szeretettel
Krisztina


A videók itt tekinthetőek meg:

I. Toroczkai a bűnözés elleni fellépésről, a közrendről, közbiztonságról (Hír tv 2019.május 20.)

II. Toroczkai a devizahitelezéssel összefüggő jogtiprásokról, büntetőfeljelentéséről (2019. április 19.)

III. Toroczkai, mint a sikeres magyarországi migrációellenes stratégia megalapozója („honvédő harcok” a kezdetekkor)

A. Hogyan (nem) őrzik Magyarország államhatárát és az EU schengeni határát? (2015.február 09.)

B. A bevándorlók és a magára hagyott határvidék (2015. február 07.)

 

Szolidaritás a "letiltott" Toroczkaival - egykori harcostársammal (videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Torockai László elsőként lépett fel a Magyarországot fenyegető tömeges migrációval szemben. Ő hívta fel a figyelmet a határvédelem szükségességére s polgármesterként ő szervezett mezőőrséget a rábízott ásotthalmi lakosság és voltaképpen az egész ország védelmére. Ő mutatta be nekem is a hatalmas veszélyt 2015 év elején, amikor meghívására náluk járhattam. Most a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselőjelölti listájának vezetője. Mélyen felháborít, hogy "korunk cenzora", a Facebook letiltotta kétszázezres látogatottságú oldalát, indokolás nélkül, önkényesen beavatkozva ezzel a magyarországi választási kampányba. Szolidaritásom jeleként bemutatok ("újratöltve") két rövid dokumentumfilmet a "régi szép" (de igen kemény) időkből, amikor Laci bátor fellépésével megalapozta hazánk sikeres migráció-ellenes stratégiáját. Kérem, hogy minél többen osszák meg és terjesszék, ezzel is szembeszállva a kommunizmusra emlékeztető, gyalázatos cenzúrával. Nekünk ne a Facebook ellenőrei mondják (parancsolják) meg, hogy kire szavazhatunk és kire nem május 26-án!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Köszönettel és szeretettel
Morvai Krisztina

A dokumentumfilmek itt tekinthetőek meg:

Hogyan (nem) őrzik Magyarország államhatárát és az EU schengeni határát?


A bevándorlók és a magára hagyott határvidék

 

Kedves Honlaplátogatóim!

E-mail Nyomtatás PDF

Bár már elbúcsúztam Önöktől, az Európai Parlament jelenlegi ciklusának utolsó plenáris ülésén volt még két felszólalásom, s engedjék meg, hogy ezeket megosszam az érdeklődőkkel. Remélem, büntetésből nem kapok újabb Főhős műsort a nyakamba... :)

A jogállamiság romániai helyzetéről szóló vitában felhívtam Vera Jourova európai uniós biztos figyelmét arra, hogy Beke István és Szőcs Zoltán székely hazafiakat a román bíróság gyalázatos koncepciós büntetőeljárás során öt évi szabadságvesztésre ítélte. Jogászként mélyen érintett, hogy felszólalásomat nem a szokásos semmitmondás követte, hanem a biztos asszony a strassburgi falak között merőben szokatlan őszinteséggel és személyességgel számolt be arról a megalapozatlan büntetőeljárásról és letartóztatásról, amelyet egykor ő maga szenvedett el. Noha tudom, hogy a bíróságok döntéseibe közvetlenül senki nem szólhat bele (elvileg...), azt is megtanultam - mások mellett a Budaházy-ügyben, ahol a hazafiak tíz év feletti fegyházbüntetéseket kaptak koncepciós jellegű, ezer sebből vérző eljárásban -, hogy minden lehetséges fórumon folyamatosan tiltakozni kell. Egy ponton eljuthatunk oda, hogy nem lesz olyan jogalkalmazó, sőt akár médiamunkás illetve más hasonló szakember sem, aki magát is megalázva pártpolitikai megrendeléseket teljesít. Ezzel a reménnyel szólaltam fel már többször a Beke-Szőcs ügyben, készítettem dokumentumfilmeket az érintett családokról, illetve írtam hivatalos leveleket az Európai Bizottságnak. Reménykedem benne, hogy győzni fog az igazság és véget ér a mártírsorssal járó bebörtönzés. Alább látható az április 15-i felszólalásom és megtekinthetőek előző videóim és levelezéseim a témában.

Legutolsó felszólalásomban az Európai Unió jövőjéről szóló vitában Szabó Lőrinc Hazám, keresztény Európa című versének első és utolsó versszakával búcsúztam az Európai Parlamenttől. Az elvben kiemelt jelentőségű vita, mint látják, a szokásos gyér érdeklődés mellett zajlott. Ennél többen szinte csak szavazáskor vannak a teremben, hiszen olyankor kötelező a jelenlét. Már csak ezért is jólesnek és fontosak a megosztások bel- és külföldön -előre is köszönöm! S most már tényleg búcsúzom Önöktől is, végtelen hálával a sok jó szóért, biztatásért, támogatásért. Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten Áldja Önöket!

Szeretettel
Krisztina

„Hazám, keresztény Európa..." Morvai utolsó felszólalása az Európai Parlamentben

Morvai a Beke István és Szőcs Zoltán elleni koncepciós eljárásról, Jourova EU biztos válaszával


Beke-Szőcs ügy felszólalásai, videói

Megrendítő és felháborító a székely hazafiak bebörtönzése! - Morvai Krisztina közleménye (2018)

Morvai Krisztina közleménye és felhívása: Beke, Szőcs kiszabadult - Emberi jogokat minden elszakított magyarnak! (2016)

Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében (2016)

magyarul: Székely hazafiak terrorizmussal gyanúsítva (2016) 

románul: Secui suspectați de terorism

angolul: Szekler patriots accused with terrorism

Önkényes és elfogadhatatlan büntetőeljárás! Morvai a székely Beke-ügyről (2016)

Morvai a kézdivásárhelyi Beke István önkényes letartóztatásáról és a valódi terrorizmusról az EP-ben (2015)

Levelek:

Levél Christos Stylianides biztosnak - 2015. december 15.

Válaszlevél Vera Jourova biztostól - 2016. április 25.

Levél Vera Jourova biztosnak - 2016. július 20.

Válaszlevél Vera Jourova biztostól - 2016. augusztus 9.

Levél Vera Jourova biztosnak - 2016. augusztus 21.

Az Európai Bizottság (Alexandra Jour-Schroeder igazgató) válasza - 2016. szeptember 15.


 

Búcsúzom...

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Honlap Látogatóim!

Családom nevében is hálásan köszönöm az együttérző üzeneteket, részvétnyilvánításokat. Jólestek és sokat jelentettek.

A politikától, a nyilvános közéleti szerepvállalástól is búcsúzom. Két hét múlva lesz az Európai Parlament jelenlegi ciklusának utolsó plenáris ülése, s röviddel ezt követően képviselői mandátumom lejár. Addig adminisztratív jellegű feladatok maradtak hátra Brüsszelben, Strasbourgban és Budapesten. Lezárul az életemnek az a szakasza, amely a 2006. október 23-i rendőri brutalitások megtapasztalásától mostanáig tartott. Igyekeztem tisztességgel szolgálni a Hazámat. Mindent „beleadtam” amire képes voltam. Csodálatos emberekkel, remek „csapattal” dolgozhattam együtt - nélkülük nem ment volna... Hiányozni fognak a munkatársaim és hiányozni fognak Önök, akik mellettem voltak az évek során, ki végig, ki rövidebb ideig.

Végtelenül hálás vagyok a támogatásért, biztatásért, jó szóért, olykor jószándékú bírálatért, amit Önöktől kaptam.

Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja Önöket!

Szeretettel
Krisztina

 

Búcsúztatás

E-mail Nyomtatás PDF

 

Interjú-emlékezésül és reménnyel (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Haldoklás. Halál. Gyász. Nehéz velük... Pedig előbb-utóbb mindannyiunkkal megtörténnek. Talán sokaknak segít ez a gyönyörű interjú. Isten nyugosztalja gyermekeim kivételes tehetségű és emberségű, imádott Apukáját, Baló Györgyöt. Remélem, hogy Odaát folytatják a megkezdett beszélgetést a csodás Polcz Alaine-nel...

MK

 

Gyász-közlemény

E-mail Nyomtatás PDF

Fájdalommal tudatjuk, hogy méltósággal viselt, hosszú betegség után, életének 72. évében ma reggel - szerettei körében - elhunyt Baló György televíziós újságíró.

Temetéséről később intézkedünk.

A gyászoló család
Budapest, 2019. március 18.


 

Kedves Honlap Látogatóim!

E-mail Nyomtatás PDF

Sok szeretettel hívom és várom Önöket két „beszélgetős” eseményre is a héten. Budapesten március 19-én kedden 18 órakor kezdődik a Hegyvidéki Trianon Társaság szervezésében az „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” című fórum, ahol Szőnyi Kingával beszélgetünk majd az Európai Unióban szerzett tapasztalataimról. A pontos helyszínre és a további részletekre vonatkozóan kérem, tekintsék meg az eseményt hirdető plakátot. Kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen.

Csütörtökön, március 21-én Szegeden tartunk könyvbemutatót és beszélgetést a Tisza Lajos Közéleti Egyesület szervezésében. A helyszín az Art Hotel (6720 Szeged, Somogyi u. 16.).

Megtiszteltetés számomra mindkét meghívás és köszönöm szépen a szervezők munkáját. Mindkét helyszínen lehetőség lesz a Tíz év az Európai Parlamentben című könyvem megvásárlására és dedikálásra is.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt – addig is szívből kívánok minden jót!

Szeretettel:
Krisztina

 

Kedves Honlap Látogatóim!

E-mail Nyomtatás PDF

Emberi méltóság. Polgárosodás/polgári lét. Szabadságjogok... Az 1848-as követelések - természetesen a nemzeti önrendelkezést is ideértve - ma is az alapját kell, hogy jelentsék az emberhez méltó életnek. Jó lenne egyszer eljutni odáig, hogy ez ne „pártkérdés” legyen. Jó lenne, ha a mindenkori „dicsőséges nagyurakkal” szemben emelt fejű, bátor, önbecsüléssel és méltósággal rendelkező, saját magukért és a közösségeikért felelősséget érző és viselő polgárok állnának - akikkel nem lehet bármit megtenni. Kisgyerekkoromtól kezdve gyűlölöm az emberi kiszolgáltatottságot, a megalázottságot, az önkényt, a „dicsőséges nagyurak” világát. Ezért is lettem jogász. S ezért is jelent nagyon sokat nekem Petőfi Sándor verse Mácsai Pál káprázatos előadásában. Tudom, hogy néhány éve már kitettem március 15-én - de most újra. Mert megunhatatlan. És elévülhetetlen. Hallgassák és osszák meg családtagjaikkal, barátaikkal!

Dicsőség hőseinknek, Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja Önöket!

Hittel, reménnyel, szeretettel
Krisztina

 

Sargentini kisasszony és az elmaradt igazságtétel az 1989-es rendszerváltás után - mi közük egymáshoz? (videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Honlap Látogatóim!

Miért maradt el a rendszerváltás után az igazságtétel legalább a legkirívóbb kommunista bűncselekmények, így az 1956-os sortüzek ügyében? Hogyan befolyásolja ez a mulasztás azóta is az életünket? Miért jut eszembe a Sargentini-jelentés és a brüsszeli Magyarország-üldözés az igazságtétel elmaradásáról? Minderről az M5 tévében beszéltem tegnap, egy érdekes és fontos műsorban, kiváló társakkal. S kis nosztalgiával is, mert bejátszották egy 27 évvel ezelőtti nyilatkozatomat a témában.

Kérem, ha idejük engedi nézzék meg és osszák is meg!

Köszönöm, szeretettel, Krisztina

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 106

Köszöntöm megújult honlapomon!


 


xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés