A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

A Jobbik Országos Elnöksége örömmel üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését, mellyel tegnap megszüntette a Budaházy György és Szász Endre több mint két éven át törvényellenesen fenntartott előzetes letartóztatását. Így a megaláztatások és jogsértések sorát elszenvedők végre családjukkal lehetnek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ehhez az eljáráshoz képest feleannyi idő- és pénzráfordítással, szakmai és emberi erőfeszítéssel már régen rács mögé juttathatták volna Gyurcsányt és társait a 2006-os vérengzések miatt.

A Budaházy és társai elleni eljárás a Gyurcsány-korszak gyalázatos terméke és terhes öröksége, az ilyen eljárásokat mihamarabb meg kell szüntetni, mivel elejétől kezdve a hatalom megfélemlítő politikai koncepciója alapján folyt. Ma már az is világos, hogy csak akkor lehet a múltat teljesen lezárni, ha a 2002-2010 közötti időszak politikai elítéltjeit és üldözötteit közkegyelemben részesítik, a jogsértések felelőseit megbüntetik, és a meghurcoltak teljeskörű jóvátételt kapnak. Követeljük, hogy haladéktalanul távolítsák el azokat, akik a 2006-os megtorló, illetve koncepciós eljárásokban közreműködtek, mivel jelenlétük a felelősségre vonás egyik legfőbb gátja.

A mostani bírósági döntés azt is jól példázza, hogy hosszú évek szívós, kitartó jogvédő munkája végül eredményre vezet, és ez iránymutató a még zajló koncepciós jellegű eljárásokra is. Emlékeztetünk arra, hogy a nemzet számára kártékony Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai időszak igazságtétele és elszámoltatása még nem történt meg. A semmisségi törvény elakadt, a 8 éves önkény időszakát szolgáló politikusok, rendőrparancsnokok, ügyészek és bírák pedig többségükben a helyükön vannak, illetve sértetlenek. A 2006 őszi tömeges rendőri erőszakról szóló Balsai-jelentés hónapok óta általunk is szorgalmazott nyilvánosságra hozatalát az ügyészség lépéseinek kell követnie: gyanúsítsák meg és állítsák bíróság elé a felelősöket!

A Jobbik egyúttal javasolja, hogy a most felszabadult büntetés-végrehajtási intézeti helyet Gyurcsány Ferenc gyanúsítottal töltsék fel.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Országos Elnöksége,
Morvai Krisztina EP-képviselő,
Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője