Újra családja körében Budaházy György és Szász Endre!

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Budaházy György házi Å‘rizetbe helyezését rendelte el a FÅ‘városi Bíróság. Felesége portálunknak elmondta, a gyermekeik magukon kívül vannak a boldogságtól.

Az ügyészség szerint Budaházy György által létrehozott Hunnia mozgalom elnevezésű szervezet 2007 és 2009 között az akkori balliberális kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal megfélemlítette, hogy így befolyásoljon parlamenti döntéseket.

A vád szerint, a támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve az MSZP és az SZDSZ székházai voltak.

A bíróság a védelem indítványának helyt adva - igaz, egyelőre nem jogerősen - megszüntette a legsúlyosabb kényszerintézkedést, és házi őrizetet rendelt el, így a több mint két éve fogva tartott Budaházy órákon belül diósdi otthonában lehet.


Megtekintés LightBoxban


A börtön felé tartva sikerült Budaházy György feleségét utolérnünk. "Nagyon boldogok vagyunk, a gyerekek magukon kívül vannak az örömtől, hogy édesapjuk hazajöhet. Gyuri viccesen csak annyit mondott rántotthúsmérgezést akar kapni, úgyhogy a vacsora is ez lesz. Hogy mit mondunk elsőként egymásnak még nem tudom, több mint két év után rengeteg dolgot kell megbeszélnünk" - nyilatkozta a barikad.hu-nak Budaházyné Trencsányi Bernadett.


Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselÅ‘je, a Nemzeti JogvédÅ‘ Alapítvány (NJA) ügyvezetÅ‘je, Budaházy korábbi védÅ‘je portálunknak elmondta: örömmel és megelégedéssel nyugtázza a bíróság mai döntését, egyúttal felháborítónak tartja, hogy az az ügyészség élt fellebbezéssel, amely mindvégig asszisztált ehhez a koncepciós eljáráshoz, és mindeddig futni hagyta a 2006-os rendÅ‘rterror felelÅ‘seit. Ez a koncepciós eljárás Budaházy és társai ellen a Gyurcsány-korszak terméke, az ilyen eljárásokat mihamarabb meg kell szüntetni, mivel elejétÅ‘l kezdve a hatalom politikai koncepciója alapján folyt, és a vád törvénytelensége mára kétségkívül beigazolódott. Egyértelmű tehát, hogy a 2002-2010 közötti idÅ‘szak politikai elítéltjeit és üldözötteit közkegyelemben kell részesíteni, ezért a küzdelmet továbbra is folytatja bajtársaival együtt  a nemzeti radikális képviselÅ‘.


N.K.-Argo
barikad.hu
n1tv.hu