Tisztelt Dr. Kovács Tamás Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Bencze József Országos Rendőrfőkapitány Úr!

A bíróság az elmúlt héten hozott első fokú ítéletet az Olaszliszkán 2006. október 15-én Szögi Lajos tanár úr sérelmére elkövetett kirívó brutalitású emberölés ügyében.

A ma már ítéleti bizonyossággal tudható tények szerint az áldozat teljesen szabályosan, a KRESZ maradéktalan betartásával vezette személyautóját Olaszliszka területén, amikor egy felügyelet nélkül hagyott kisgyermek váratlanul az autó hatókörébe kerülve igen kis mértékben elsodródott, s pontosan nem tisztázható körülmények között elesett. A gyermek azonnal felkelt, sérülése nem keletkezett. Ezt követően a gyermek rokonai, kb.  ötven fős cigány társaság támadta meg Szögi Tanár urat, akik közül az ítéleti tényállás szerint nyolcan vettek részt aktívan a testszerte történő, kirívó kegyetlenségű bántalmazásban. A cselekmény során az elkövetők emberi mivoltukból teljes mértékben kivetkőztek.

Lovas István brüsszeli tudósító tegnap megrázó összeállítást publikált a 2006. őszi budapesti tömeges rendőri brutalitások, szemkilövések, kirívó súlyú emberi jogi jogsértések nemzetközi „visszhangjáról”, következményeiről. Pontosabban mindezek hiányáról.

Tekintettel arra, hogy nemzeti jogvédőként kerültem a Jobbik EP listájának élére és EP programunkban fontos helye van az emberi jogok következetes és határozott védelmének, szeretnék rövid visszatekintést tenni 2006 őszére illetve felhívni a figyelmet a jelenlegi tömeges emberi jogi jogsértésekre, amelyeket a kézivezérelt rendőrség a véleménynyilvánítási szabadság, a gyülekezési jog gyakorlóival szemben követ el ma is. Fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a jelenlegi ellenzék semmiféle határozott lépést nem tesz a politikai szabadságjogaikat gyakorlókkal szembeni munkahelyi „büntetések” felszámolására, illetve a ma is rendszeres rendőri bántalmazások, jogtiprások felszámolására.

Tisztelt Bencsik András Főszerkesztő Úr/Kedves András!

Meglepődve szereztem tudomást a Demokrata 21. számából arról, hogy Ön rendszeres látogatója a homoszexuális hírportáloknak, internetes fórumoknak s bennfentes ismerője a magyar „melegmozgalomnak” és vezéreinek. Természetesen az ilyesmi – amíg olyan formákban jelentkezik, ami másokat nem botránkoztat meg - teljességgel a magánszférába tartozó dolog, s eszemben sincs elítélni, megvetni Önt ezért. Hogy is szokták mondani?
„Kinek a pap, kinek a papné…” Mi több, azt is felajánlom, hogy amennyiben Önt pusztán emiatt valamiféle súlyos megaláztatás, jogsérelem érné, akkor fordulhat hozzám, hiszen mint Ön is tudja egész életemben kiálltam a jogaikban megsértett, indokolatlanul meghurcolt emberek mellett.

Az azonban már nem az Ön magánügye, hogy ha kedves csemegéi, azaz a „meleg-anyagok” között politikai ellenfelei lejáratására alkalmasat talál, akkor azt „a fiúkkal lepacsizva” közzétegye, az újságírói etika teljes félretételével. Most ez történt. Mivel azt túl meredeknek tartotta volna, ha háromgyerekes egyetemi docens létemre egyenesen pedofíliával vádol, ezért azt híreszteli, hogy legalábbis előmozdítója vagyok a pedofiliának. Nem érzi ezt egy csöppet izléstelennek, András? Az olvasói közül sokan annak érzik, mert már többen értesítettek arról, hogy mélyen felháborodtak az aljas támadáson és azonnal lemondják a Demokrata előfizetését.

Mi köze a politikához, a közélethez, az Európai Parlamenti vagy az országgyűlési választásokhoz annak a ténynek, hogy az utolsó vacsorán Jézus lehajolt és megmosta a tanítványai lábát?

Számomra ebben a szentírási jelenetben benne van minden, ami a kereszténység lényege és minden, ami a politika, a közélet lényege. Ahhoz, hogy ezt a furcsának tűnő összefüggést elmagyarázhassam, szeretném kérni a Kedves Olvasók együttműködését. Ahogy azt Szent Ignác javasolja szemlélődő lelkigyakorlataiban, éljük bele magunkat a jelenetbe. Képzeljük oda magunkat az utolsó vacsorára, legyünk ott mi magunk személyesen, s éljük át tanítványként, ami történik. Nagyheti lelki ajándékként adjunk magunknak egy órát, amikor csukott szemmel, minden mást kikapcsolva elképzeljük: „én vagyok a tanítványok egyike, az utolsó vacsorán vagyunk…Jézus lehajol, szeliden felnéz rám és megmossa a lábamat…”

Kedves Magyar Testvéreim, Kedves Magunkfajták!

Az ellenfeleink folyamatosan azt akarják éreztetni velünk, hogy ha tisztességes munkábó élünk – pedagógusként, kétkezi munkásként, kiskereskedőként, ápolónőként, gépkocsivezetőként, de akár orvosként vagy önkormányzati ügyintézőként, akkor vesztesek vagyunk, értéktelenek, és reményünk sincs arra, hogy a saját hazánkban, Magyarországon emelt fővel, biztonságban és méltóságban élhessünk.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom történelmi küldetése, hogy nekik, a tisztességes munkából élő, befolyásos haveri körökkel és milliárdokkal nem rendelkező magyar embereknek visszaadja a hitet és a reményt.

Magyarország a magyaroké! A Jobbik Magyarországért Mozgalom történelmi küldetése, hogy helyreállítsa az eltorzított értékrendet, és világossá tegye: az igazság és az erő nem a furfangos privatizátoroknál, nem az aljas libatolvaj bandáknál, nem a multicégek lobbicsoportjainál, nem a milliárdos bankároknál van, hanem az általuk megvetett és semmibe vett, tisztességes munkából tisztességesen élni kívánó emberek millióinál. Azoknál, akiket ők pimasz módon rabszolgáknak néznek, s arra hivatottnak, hogy az őáltaluk okozott súlyos károkat őhelyettük kifizessék, rombolásuk veszteségét átvállalják, s generációkon át ne dolgozzanak másért, csak az általuk felvett kölcsönök visszafizetéséért, s egy kivételezett, szűk elit réteg minél elképesztőbb gazdagságáért.