Tisztelt Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója!
Európai parlamenti képviselőként, s az EP LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Belügyi), FEMM (Női Jogi és Esélyegyenlőségi), valamint CRIM (Szervezett Bűnözést Vizsgáló) szakbizottságának tagjaként azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjen tájékoztatni az európai parlamenti képviselőknek a közszolgálati televízióban történő szerepléseit – így például azok gyakoriságát – szabályozó elvekről, megfontolásokról.
Kérésemet a következők teszik aktuálissá számomra, s a képviselői tevékenységem iránt esetlegesen érdeklődő televíziónézők számára. Miután az elmúlt félévben emlékezetem szerint egyáltalán nem kaptam szereplési lehetőséget a közszolgálati televízióban, kb. két héttel ezelőtt felhívott a Ma Reggel című műsor szerkesztője, s arról tájékoztatott, hogy meg szeretnének hívni az e heti hétfői műsorba. A velem tervezett beszélgetés témájaként a Leányfalun két gyermeket halálra gázoló ír Tobin ügyével kapcsolatos fejlemények értékelését, elemzését jelölte meg. Megállapodtunk abban, hogy amennyiben az idő engedi, röviden kitérünk a Bora Bora szigetén rekedt magyar nő és kisgyermeke esetére is. A megkeresésnek örültem, hiszen a tragikus Tobin-ügyet jogász-szakmai szempontból és emberileg egyaránt szívügyemnek tekintem, s én voltam az, aki a jogesetet elsőként az Európai Parlament, illetve az Európai Bizottság elé vitte, az addigi diplomatikus hang helyett erőteljesen követelve a felháborító jogsértés felszámolását. Egyebek mellett féltucatnyi felszólalással, s az ír képviselő társaknak írott levéllel igyekeztem oda hatni, hogy a Tobin-ügy súlyának megfelelő figyelmet kapjon. (A Tobin-üggyel kapcsolatos felszólalásaim, nyílt leveleim megtalálhatóak honlapomon)
Írások
Cenzúra a köztévében (?) - Morvai Krisztina nyílt levele Medveczky Balázsnak, a Magyar Televízió vezérigazgatójának![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Morvai Krisztina nyílt levele Bencsik Andrásnak, a Demokrata gyalázkodó cikke kapcsán (videóval)![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Tisztelt Bencsik András úr, a Demokrata hetilap főszerkesztője! Miért katasztrofális elképzelés a kizárólag „fizetős” jogászképzés?![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A kizárólag „fizetős” jogászképzés bevezetése igazságtalan azokkal szemben, akik családjuk rossz anyagi helyzete miatt nem kerülhetnek jogi egyetemre. Ezt valószínűleg mindenki belátja. Negyedszázados jogi kari oktatói tapasztalatommal állítom azonban, hogy a következmények ennél sokkal összetettebbek és drámaibbak. Az új rendszerben olyan bírákat, ügyészeket, gyámügyi jogászokat, ügyvédeket és más – emberi sorsokkal foglalkozó – szakembereket fogunk nevelni, akiknek az ehhez szükséges társadalmi ismereteik hiányosak lesznek, mert a szegénységről, a nélkülözésről, a munkanélküliségről még évfolyamtársaik tapasztalatai alapján sem fognak hallani. Kedves Honlaplátogatók, kedves Barátok!![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok, az új esztendőre pedig szeretetet, testi és lelki jó egészséget, sok örömteli pillanatot és szép emberi kapcsolatokat, találkozásokat! A Nemzetnek pedig, végre felemelkedést!Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja barátaimat, ismerőseimet s az ide látogatókat!Szeretettel: |
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >> |
6. oldal / 22 |