          
Kedves Magyar Testvéreim, Kedves Magunkfajták!
Magyarország miniszterelnöke ismét egy veszedelmes bűnöző lett. A kilenc embert öngyilkosságba kergető, közel hatszáz családot tönkretevő, a magyar nemzet vagyonát lenyúló főgengszter átvette a nép közé lövető, a nemzeti vagyonból milliárdossá lett KISZ titkár helyét. Magyarország miniszterelnöke lett a hírhedt Wallis-csoport rablóvezére, a magyarok kifosztásából milliárdossá lett Bajnai Gordon. A Hibbant Néró helyett egy libatolvaj került az ország élére. Javaslom a Kedves Magunkfajtáknak, hogy nevezzük nevén, s addig a rövid ideig, amíg Ludas Matyi vagy mi el nem kergetjük, hívjuk őt az egyszerűség kedvéért így, azaz Libatolvajnak. Ezt a nevet a börtönben is könnyen megjegyzik majd a zárkatársai. Hallotta-e, Libatolvaj elvtárs, a tegnapi hírt, hogy a csehek egy 87 éves kommunista ügyésznőt zártak börtönbe azért a bűnért, amit évtizedekkel ezelőtt követett el? Ami késik, nem múlik, rács mögé kerül ön is és a haverjai is!
Nem fogják megúszni a felelősségrevonást. Most ők próbálnak minket rácsok, kordonok mögé zárni, de eljön az igazság órája, amikor az országromboló gazemberek kerülnek börtönbe. Ezt kell világossá tennünk mindazok előtt, akik azt gondolják, bármit megtehetnek a magyar emberekkel.
Bővebben...
          
Tc. Dr. Kovács Tamás úr a Magyar Köztársaság Legfőbb ügyésze részére
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!
Alulírott Dr. Morvai Krisztina jogász feljelentést teszek Izrael állam kormányának tagjai, hadseregének parancsnokai és további ismeretlen személyazonosságú, izraeli állampolgárságú bűnelkövetők ellen a Genfi és a Hágai egyezményekben büntetni rendelt emberiség elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A Magyar Büntető Törvénykönyv 4.§ (1) bekezdés a, pontja szerint a magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha az emberiség elleni vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő. Ilyen esetben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el. Álláspontom szerint az Izraeli állampolgárságú bűnözők (kormánytagok, katonai parancsnokok és „polgári személyek”1) által a megszállt gázai övezetben a palesztin lakosság sérelmére az elmúlt három hét során sorozatban elkövetett erőszakos, fegyveres cselekmények minden kétséget kizáróan megvalósították az alább részletes felsorolásra kerülő – nemzetközi jog alapján, de a magyar jog szerint is – büntetendő emberiség elleni bűncselekményeket. Bár Izrael állam a bűncselekmények leplezése céljából megtiltotta, hogy az elkövetés színhelyén újságírók tartózkodjanak, a világ megismerhette azt a kirívó embertelenségű bűncselekmény-sorozatot, amelynek eddigi következménye egyebek mellett több, mint 1100 halott, és kb. 5200 sérült. A halottak és a sérültek többsége polgári személy, jelentős számban gyermek és nő. Teljes családok haltak meg a mindenre elszánt, a nemzetközi jogot semmibevevő elkövetők tettei következtében.
Bővebben...
          
Kedves Magyar Tarka Aláírók!
Némi csalódottsággal értesültem róla, hogy mozgalmuk nem valamelyik kihalóban lévő magyar szarvasmarha fajta megmentésére irányul, mint ahogyan azt a „Tarka Magyar” elnevezés sugallja.
Vigasztal viszont, hogy olyan feladatot tűztek zászlajukra – a kirekesztés, a diszkrimináció elleni fellépést – amely jogászként mindig is szívügyem volt. Engedjék meg, hogy javaslatokat tegyek arra, mely területeket tekintse kiemelt fontosságúnak a Tarka Magyar mozgalom a diszkrimináció, az emberi jogok terén ma Magyarországon.
Mindenekelőtt rögzíteni szeretném, hogy elméleti és gyakorlati ismereteim tükrében ma Magyarországon a legsúlyosabb diszkrimináció és kirekesztés a MAGYAR EMBEREKET éri, ideértve a magyar gazdákat, a magyar vállalkozókat, a magyar munkavállalókat. Különösen súlyos kirekesztést élnek meg azok, akik büszkén vallják és vállalják a magyar nemzethez tartozásukat – a csonka Magyarország határain belül és az elszakított területeken egyaránt. Az úgynevezett „rendszerváltozás” óta csak és kizárólag a magyar nemzethez tartozás miatt ért diszkriminatív, kirekesztő, durva bántalmazás embereket, mégpedig nem csupán magánszemélyek, hanem a hatalom rendőrsége részéről, s tömeges mértékben. Semmilyen más nemzethez, nemzetiséghez, vagy etnikumhoz, valláshoz tartozó csoportot nem ért szervezett erőszak vagy diszkrimináció hazánkban a második világháború óta. Annál kirívóbb kirekesztést, megfélemlítést, diszkriminatív alapú bántalmazást kellett viszont elszenvednie nemzeti érzelmű MAGYAR EMBEREK tömegeinek.
Bővebben...
          
Kedves Magunkfajták!
Nagyon boldog vagyok, mert elkezdődött az országjárásunk Vona Gáborral. Tegnap Szegeden volt az első „eszmecsere a nemzeti ellenállásról”. Dr. Tóth Csaba a szekszárdi ellenállás vezetője meglepetésként meghívta a kárpátaljai Credo együttest, akik az előadások előtt és után megrázóan gyönyörű zenéjükkel megkönnyeztették a közönséget s persze engem is. A Credo-t tavaly ismertük meg, amikor barátunk, Reiner Péter elvitte a Civil Jogász Bizottságot és támogatóink egy csoportját az elszakított területekre. (Gondolom, hogy a kedves Olvasók ismerik Reiner Pétert, aki bátor kiállásával legendává vált Magyarországon, mert bebizonyította, hogy zsidó származással is lehet valaki „Magunkfajta”, ha a szíve a helyén van, s ha szereti a hazáját.) Meghatódtam, mert Reiner Péter is eljött Szegedre, nagy öröm volt meglátni őt a közönségben.
Bővebben...
|