Szolidaritás a "letiltott" Toroczkaival - egykori harcostársammal (videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Torockai László elsőként lépett fel a Magyarországot fenyegető tömeges migrációval szemben. Ő hívta fel a figyelmet a határvédelem szükségességére s polgármesterként ő szervezett mezőőrséget a rábízott ásotthalmi lakosság és voltaképpen az egész ország védelmére. Ő mutatta be nekem is a hatalmas veszélyt 2015 év elején, amikor meghívására náluk járhattam. Most a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselőjelölti listájának vezetője. Mélyen felháborít, hogy "korunk cenzora", a Facebook letiltotta kétszázezres látogatottságú oldalát, indokolás nélkül, önkényesen beavatkozva ezzel a magyarországi választási kampányba. Szolidaritásom jeleként bemutatok ("újratöltve") két rövid dokumentumfilmet a "régi szép" (de igen kemény) időkből, amikor Laci bátor fellépésével megalapozta hazánk sikeres migráció-ellenes stratégiáját. Kérem, hogy minél többen osszák meg és terjesszék, ezzel is szembeszállva a kommunizmusra emlékeztető, gyalázatos cenzúrával. Nekünk ne a Facebook ellenőrei mondják (parancsolják) meg, hogy kire szavazhatunk és kire nem május 26-án!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Köszönettel és szeretettel
Morvai Krisztina

A dokumentumfilmek itt tekinthetőek meg:

Hogyan (nem) őrzik Magyarország államhatárát és az EU schengeni határát?


A bevándorlók és a magára hagyott határvidék

 

Morvai: Sargentini asszony, nézzen körül: üres a terem, senkit nem érdekelnek a szerencsétlen próbálkozásai! - Morvai Krisztina felszólalása a brüsszeli „Magyarország vitában” - videóval

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Morvai Krisztina arra biztatta Sargentini asszonyt, hogy inkább a tömeges rendőri brutalitások jelenségével foglalkozzon, mert a Magyarország megrendszabályozásával kapcsolatos elképzelése látványosan megbukott. A 751 európai parlamenti képviselőből alig több mint egy tucatnyian voltak kíváncsiak a magyarországi helyzettel kapcsolatos kritikákra.

 

Az ellenzéki szivárványkoalíció programja: Orbán-gyűlölet és az egyéni felelősség hiánya (Morvai Krisztina az Echo tévében) - videóval

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Kedves Honlap Látogatóim!

A minap az Echo tévé Brüsszel című műsorában Szabó Anettel beszélgettem az EP választások, a hazai és a brüsszeli/strasbourgi aktualitások kapcsán. Előre is köszönöm, ha megtekintik és megosztják az interjút, amelynek az Echo tv szerkesztősége által készített összefoglalója és a felvétel elérhetősége alább található.

Morvai Krisztina szerint nagyon nagy felelőssége van annak, aki úgy rendez tüntetést, hogy annak az O1G a jelszava, ezt skandáltatja a fiatalokkal, miközben ehelyett jó értékrendet is közvetíthetne a számukra. Ez lenne most a konzervatív oldal feladata - tette hozzá.

Az ellenzéki szivárványkoalíció tagjai azt vallják, hogy nincs egyéni felelősség az életért, hanem mindenért a kormány a hibás. Nem azt mondják, hogy ha elakadás van valakinek az életében, akkor nézzük meg, hogy hol a probléma. Pedig ebben kéne az embereket segíteni, nem abban, hogy hárítsuk át a felelősséget - hangsúlyozta.

Az ellenzéki koalícióban nem lát olyan elképzelést, ami a magyar emberek számára vonzó lenne, ezért építik a teljes kampányukat az Orbán gyűlöletre. Ez az "érték" tartja össze őket - szögezte le.

Teljes beszélgetés:

Szeretettel
Krisztina

 

Sargentini a magyar ellenzékkel karöltve destabilizálná az országot? - Morvai Krisztina Földi-Kovács Andrea kérdéseire válaszolt a Hír tévében (videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Kedves Honlaplátogatóim!

Előre is köszönöm a megosztásokat, szeretettel:
Krisztina

 

A székely önrendelkezés/autonómia napja (videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Október 28 a székely önrendelkezés/autonómia napja. Imádkozzunk - s lehetőségeinkhez képest - tegyünk is elszakított testvéreink szabadságáért, méltóságáért, emberi jogaiért! Kérem hallgassák meg a Székely Himnuszt s tekintsék meg a csodálatos erdélyi tájakat (köszönet a videó alkotóinak). Ha idejük engedi, nézzenek meg néhányat e különleges nap témájához illő európai parlamenti felszólalásaimból, előadásaimból, dokumentumfilmjeinkből "újratöltve" - s legyenek ma lélekben Székelyföldön. Köszönöm!

Hittel, reménnyel, szeretettel
Morvai Krisztina


Néhány felszólalás a székely autonómia/önrendelkezés témakörében az Európai Parlamentben

Morvai a székely önrendelkezésről Strasbourgban (2014.március.11)

A székely önrendelkezésről, székely zászlóval szólalt fel Morvai Strassburgban (2015. november 17.)

Morvai szerbiai magyarverésekről, székely autonómiáról (2013. november 07.)

A trianoni diktátum Európa gyalázata! (2015 június 4.)

Dokumentumfilmek a székelyföldi jogfosztottságról

Magyar könnyek a román bíróságon (2016. június 2.)

Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében (2016. április 9.)

Székelyföldi előadások

"Ceausescu rég meghalt, de az erdélyi magyarok jogfosztottsága megmaradt" - (2016. március 16.) – Morvai Krisztina előadása

Nemzeti jogvédők Marosvásárhelyen március idusán (2016. március 17.)

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 21
xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés