Az Alfahírnek nyilatkoztam a „bérunióról”

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Kedves Honlap-látogatóim!
Az Alfahír hírportálnak nyilatkoztam a „bérunió” témájában. Az interjú itt olvasható.

Munkatársaim segítségével összeszedtük egy részét azoknak a felszólalásaimnak, amelyek témája az Európai Unió „új tagállamai” (közép-és kelet-európai volt kommunista országok) és a „régi tagállamok” (nyugat-európai országok) közötti igen jelentős bér- és jövedelemkülönbségekre, valamint életszínvonalbeli különbségekre, s az ezzel összefüggő igazságtalanságokra hívják fel a figyelmet. Ezek a felszólalásaim alább láthatók.
Kérem, amennyiben idejük engedi, osszák meg az Alfahír interjút is, és a régebbi - a témával kapcsolatos felszólalásaimat is. Hasonlóképpen kérem, hogy segítsenek „toborozni” új tagokat, követőket Facebook közösségünkhöz, hiszen csak ily módon tudom megismertetni az érdeklődőket a munkámmal.
Előre is köszönöm!

Szeretettel:
Krisztina

Törődik-e a bérkülönbségekkel az új Észt Elnökség?

Megvalósítható-e az európai bérunió? Morvai felszólalása

Meddig tarthat a magyarok elvándorlása hazájukból? - Morvai az EP-ben

Az EU-ban „az egyenlőtlenséget kell felszámolni és a szolidaritást kell erősíteni” - Morvai az európai bérunióról az EP-ben

Milyen unió az, amelynek egyik felén 5-10-szer annyit keresnek, mint a másikon? - kérdezte Morvai Junckeréket

A Brexit egyik fő oka: a közép- és kelet-európai országok alacsony jövedelme - mutatott rá Morvai az EP-ben. Sürgős változásra van szükség!

A nők mentális problémáiról vitázott az EU - Morvai az okokat firtatta

Az uborka görbületet igen, a minimális életszínvonalat nem szabályozza az EU

Morvai EU hazugságszótárt állít össze

Európai béreket, európai jogokat a magyaroknak! - Morvai az EP-ben

Nőgyűlölő a nőügyi EU biztos?

A "transznemű ápolónők" helyett például a "magyar ápolónők" helyzetével foglalkozzon az EU!

Az EU álljon a magyar ápolónők mellé!

Számít-e más diszkrimináció is, mint a szexuális kisebbségeké?

EU beismerés: Ötöde a magyar fizetés az osztráknak

"Korrupt haveri körök kapják az EU pénzek jelentős részét..." – mondta Morvai Strasbourgban

Hogyan hat a kivándorlás a magyar nőkre? Morvai Krisztina felszólalása az EP nőjogi bizottságában

Megint Magyarországot gyalázza az EU - Morvai brüsszeli felszólalása

"Ebben a teremben soha senki nem kérdezi: miért keresi egy magyar munkavállaló az ötödét a nyugatiaknak"- Morvai az EP-ben


 

Hűségesküm a Fidesznek? Avagy: vihar egy interjú kapcsán

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Kedves Honlap-látogatóim!

Biztos sokan hallottak már az „ominózus” Magyar Idők-interjúmról. Facebook közösségem és honlap-látogatóim számára valószínűsíthetően az égvilágon semmi újdonság nem volt mindabban, amit ott elmondtam - hiszen ugyanezeket a dolgokat mondom felszólalásaimban, dokumentumfilmjeinkben, valamint minden képviselői és jogászi tevékenységem során. Valamiért mégis nagy port vert fel a dolog. Az ezzel kapcsolatos meglátásaimat, gondolataimat hétfő reggeli Lánchíd rádiós interjúmban fejtettem ki Hegedűs Szabolcs szerkesztő-riporter kérdéseire. A Magyar Idők interjúval kapcsolatban külön kérem is hűséges Facebook közösségemet és rendszeres honlap-látogatóimat, hogy mutassanak rá: van-e bármi az interjúban, ami meglepetés azok számára, akik ismerik, és rendszeresen követik a munkámat. Az interjú itt olvasható.

A Lánchíd rádiós interjú pedig itt hallgatható meg.

A két interjú tanulságaként is arra szeretném kérni Önöket, hogy segítsenek képviselői munkám minél szélesebb körben történő megismertetésében. Nyilván sokaknak feltűnt, hogy az elmúlt években gyakorlatilag semmiféle újságban, rádió- vagy tévéműsorban nem szereplek. A tevékenységem és gondolataim, továbbá az Európai Parlamentben folyó, sokszor döbbenetes ügyek megismertetésére kizárólag az Önök közreműködésével van lehetőségem. Kérem, hogy a posztokat rendszeresen osszák meg, illetve ismerőseik, barátaik körében „reklámozzák” Facebook oldalamat, hogy minél több tagja legyen ennek a közösségnek, követőként. Sokan ódzkodnak a Facebook használatától, de szívesen megnéznek egy-egy felszólalást, vagy más anyagot akkor, ha e-mail formájában küldik el nekik - különösen az idősebb korosztály részesíti ezt olykor előnyben.

Előre is hálásan köszönöm, hogy mostantól még intenzívebben megosztják, terjesztik a munkámat.

Szeretettel és hálával:
Morvai Krisztina

 

Morvai 2006 őszéről, Gyurcsányék és a baloldal felelősségéről (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Fordulópont volt a rendszerváltás és az emberi jogok magyarországi történetében a 2006 őszi tömeges jogtiprásokkal szembeni fellépés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a Civil Jogász Bizottság és a jogvédő civilek részéről. Sokszor elkeseredünk amiatt, hogy elmaradt Gyurcsányék és a rendőri vezetők valódi felelősségrevonása. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk: megakadályoztuk azt a gyalázatot, hogy az akkori jogtiprásokat az elkövetők „elvtársai” vizsgálják ki, és söpörjék a szőnyeg alá. Jelentős változásokat értünk el az emberi jogok felfogásában, a véleménynyilvánítási szabadság, a szólásszabadság, a gyülekezési jog és a személyes szabadság jelentőségének alakításában. Morvai Krisztina külön kiemelte azoknak a bíróknak a fontos szerepét, akik szembeszálltak az akkori politikai utasításokkal, és megvédték - bírói hivatásukhoz és esküjükhöz hűen - az emberi méltóságot, az emberi szabadságot és az emberi jogokat. A felvétel a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) 2017. októberi sajtótájékoztatóján készült. A sajtótájékoztató legfontosabb bejelentése az volt, hogy az NJSZ kéri a 2006 őszi jogtiprásokkal kapcsolatos büntetőjogi felelősség elévülhetetlenségének kimondását az Alaptörvényben.

 

Morvai: A baloldal kérjen bocsánatot 2006 őszéért - enélkül sosem fognak „megújulni”! (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


A kormányon lévő balliberálisok az 1956-os megtorlásokat követő legsúlyosabb emberi jogi jogtiprássorozatot hajtották végre - rendőri vezetőik segítségével - 2006 őszén. Asszisztáltak számukra azok az értelmiségiek, akik magukat szintén baloldalinak illetve liberálisnak vallják, és akik azóta sem néztek szembe a 2006 és 10 közötti időszak kirívó súlyú jogtiprásaival, a véleménynyilvánítási szabadság, a szólásszabadság, a gyülekezési jog és a személyi szabadság elleni szisztematikus támadásaikkal. Mind a mai napig terjedően hiteltelen az emberi jogokról és az emberi méltóságról történő állásfoglalása azoknak, akik „rendben lévőnek” találták a szemkilövetéseket, a tüntetések szétverését, a könnygázazást, a lovasrohamot és mindazt a borzalmat, ami 2006 őszén az állam részéről a polgárok irányába történt. Aki figyelte az eseményeket és a megnyilvánulásokat, arra a következtetésre juthat: a magyar balliberális oldal helyénvalónak és elfogadhatónak tartja az állam és polgárai azon viszonyrendszerét, amely megnyilvánult az önkényes bántalmazásokban, bebörtönzésekben, hosszú évek után felmentésekkel és kártérítésekkel végződő büntetőeljárásokban. Egyetlen szava nem lehet hiteles az emberi jogokkal kapcsolatban - legyen az CEU-ügy, civil szervezetek vagy bármilyen más téma - annak a „baloldalnak”, amelyik nem néz szembe a 2006 és 10 közötti időszakkal kapcsolatos felelősségével, különös tekintettel a 2006 őszi tömeges brutalitásokra. Morvai Krisztina EP képviselő a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2017. októberi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a jelenlegi baloldal illetve liberálisok képviselőit: kérjenek bocsánatot minden érintettől és a magyar nemzettől 2006 őszéért! (Morvai Krisztina felszólalása 13 perc 46 mp-nél kezdődik.)

 

Kedves Honlap-látogatóim!

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Kedves meghívást kaptam a Tisza Lajos Közéleti Egyesülettől most csütörtökre október 19-én 18 órára. Szeretettel hívom és várom Önöket is a beszélgetésre.

Krisztina

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
7. oldal / 47
xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés