2002 és 2010 közötti jogsértések




A szemkilövetők nem változnak – Morvai Krisztina sajtóközleménye (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

A Juhász Imre alkotmánybíróvá választása körüli hisztéria bebizonyította: a magukat „demokratikus ellenzéknek” nevező politikai, közéleti/értelmiségi és média csoportok mind a mai napig nem tudják megbocsátani, hogy a 2006 őszi véres rendőrterror, szemkilövetések és önkényes letartóztatások után hét jól képzett jogász összefogott és cselekedett.  Összefogtunk a történtek tényszerű kivizsgálása, a felelősök felelősségre vonásának kezdeményezése és az áldozatok jogvédelme, kárenyhítésük elérése érdekében. 

Bizottságunk társelnöke Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök bíró volt, a tagok közül négyen (Juhász Imre, Kabódi Csaba, Horváth Attila és jómagam) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatói voltunk és vagyunk, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai uniós szakjogász, Szöőr Anna jogász-pszichológus. Aki átélte, vagy az interneten megnézi a 2006 őszi tömeges és kirívó súlyú emberi jogi jogsértéseket, bizonyára megérti, hogy a Civil Jogász Bizottság (CJB) megalakítása és az ott végzett munka mindannyiunk számára jogászi eskünkből fakadó erkölcsi és szakmai késztetés volt, s bárhogy is alakult azóta hivatásunk, meggyőződésem, hogy szakmai és emberi pályánk ezen szakaszára, állomására mindannyian büszkék vagyunk. Jelentésünk a Kairosz Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Bővebben...
 

Emeljenek vádat Gyurcsányék ellen is 2006 ősze miatt

E-mail Nyomtatás PDF

Múlt pénteken nyújtotta be az ügyészség a vádiratot  a 2006 őszi rendőrterror katonai bűncselekmények miatt 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben. A vádlottak  között van többek között Gergényi Péter akkor budapesti, Bene László akkori országos rendőr-főkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori parancsnoka. A lassan vánszorgó felelősségre vonás újabb fejezetéhez értünk, amely üdvözlendő, de még mindig kevés. Ráadásul a volt rendőrparancsnok vádlottak ellen - pl. Bene László -   döntően a felelősségre vonás elmulasztása miatt emeltek vádat, különös hangsúllyal a MTV székházostromra. A Gergényi elleni vádemelés nem terjed ki a 2006 október 23-i véres rendőri akciók miatti felelősségre annak ellenére, hogy ezen a napon a fővárosi rendőri erők műveleteit szintén ő irányította. A szemkilövéseket okozó nem rendszeresített vadászfegyverek, gumilövedékek használata miatt nem emeltek vádat, a polgárok százainak megverésével, önkényes bebörtönzésével járó célzatos embervadászatok miatt pedig csupán néhány vádemelés történt. De mi lesz a többi felelőssel ? A vádak alapján úgy tűnik, hogy  a rendőrök sérelmei a civilekéhez képest hangsúlyosabb szerepet kaptak a felelősségre vonásban.

Bővebben...
 

Magyarországon újra lehetnek szemkilövetések és tömeges rendőri bántalmazások 2014 után

E-mail Nyomtatás PDF

Az M1 Ma Reggel című műsorában Bauer Tamás a Demokratikus Koalíció alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az ún. (baloldali) „ellenzéki összefogás” fő célja, hogy 2014 után visszaállítsák Magyarországon a jogállamot.  Azon riporteri kérdésre, mely szerint a 2006. őszi rendőri fellépések jogállaminak minősíthetőek-e, Bauer határozott igennel válaszolt, s ezt a válaszát többszöri újrakérdezés után megerősítette, rámutatva, hogy a rendőrség 2006. őszén úgy járt el, ahogy el kellett járnia. A logika szabályai szerint ez azt jelenti, hogy amennyiben a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle összefogás a következő választáson netán győzelmet aratna, minden esély megvan arra, hogy a kormányellenes tüntetőket, vagy akár az 1956-os Forradalom és Szabadságharc hatvanadik évfordulóján majdan békésen emlékezőket ugyanazzal a brutalitással veri majd szét az akkori rendőrség, ahogy ez hat évvel ezelőtt történt. Kétségtelenül erényként is felfogható, hogy a „demokratikus összefogás” ezek szerint ezt az elképzelést és célkitűzést nem is rejti véka alá, hanem már most világossá teszi a magyar embereknek, hogy mire is számíthatunk az újonnan kialakítandó „jogállamban”. Aki az „összefogást” támogatja, aki rájuk szavaz, tudhatja tehát, hogy a tömeges rendőri brutalitásokat, a gyülekezési jog sárbatiprását is támogatja, ezeket is megszavazza.

Bővebben...
 
 

NJSZ - 2006-ra emlékeztünk

E-mail Nyomtatás PDF

A Szent Korona Rádió beszámolója:

20:20 Kezdetét vette az NJSZ rendezvénye az Erzsébet téren. Szervező a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete. A rendezvény egyrészt megemlékezés a harcokra, másrészt tüntetés a 2006-os igazságtétel véghezviteléért.

N1: A szabadság betűi


Megtekintés LightBoxban

20:22 Gonda László kezdi a felszólalások sorát. 5 év alatt a kisemberek sorsa egyre rosszabb lett, Gyurcsányt sem sikerült elkergetni.
Ebben a pillanatban elment a hangosítás, így 200-300 fős hallgatóság a színpadhoz közelebb állva igyekszik nyomon követni a beszédeket.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
2. oldal / 8
xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés