Kedves Ügyvéd Kolleganő, Kedves Éva!
Olvastam cikkedet, amelyben helyteleníted a Budaházy György és társai ellen hozott ítélet elleni tüntetést, és amellett érvelsz, hogy az igazságért a tárgyalóteremben és nem az utcán kell harcolni.
Munkásságodat nagyon tisztelem, s úgy gondolom, ezúttal is igen fontos kérdést vetettél fel, amelyről mielőbb alapos vitákat kell folytatnunk nekünk, jogászoknak s a jogállamért aggódó más közösségeknek is. E rövid írásomat vitaindítónak is szánom. Az alapkérdés: Minden esetben feltétlen tisztelet illeti-e meg a bíróságok eljárását és döntését, vagy van olyan helyzet, amikor a törvénysértés és igazságtalanság elviselhetetlenné válik, és ilyenkor „nem szokványos eszközökkel” is küzdenünk kell. A „főszabály” kétségtelenül a következő: nekünk jogászoknak, ügyvédeknek tisztelettel kell lennünk az igazságszolgáltatás, a bíróságok iránt. Ha törvénysértést, illetve súlyos igazságtalanságot észlelünk, a jog eszközeivel, a jogi eljárásrend keretein belül kell fellépnünk ezek ellen. Ha minden szakmai erőfeszítésünk ellenére is olyan döntés születik, ami meggyőződésünk szerint jogsértő és/vagy igazságtalan, azt is udvariasan és méltósággal tudomásul kell vennünk, s meg kell próbálnunk erre biztatni az ügyfeleket is. Töredelmesen bevallom, hogy én erre még a „hétköznapi” ügyek esetén is képtelen és alkalmatlan vagyok. Mélyen együttérzek a jogaikban megsértett emberekkel, együtt szenvedek velük, belebetegszem a jogfosztott emberek szenvedésébe, minden ilyen esetet úgy élek meg, mintha velem vagy saját hozzátartozómmal történne. Éppen ezért nem dolgozom gyakorló ügyvédként, noha tagja vagyok a Budapesti Ügyvédi Kamarának. Ne legyen orvos az, aki képtelen feldolgozni, hogy olykor minden erőfeszítése ellenére meghal a betege.
Történelmünk bővelkedik az olyan példákban, amikor ügyészek és bírók formálisan „igazságszolgáltatásnak” nevezett keretek között bírósági tárgyalótermekben gyalázatos gaztetteket hajtottak végre. Volt, hogy ügyvéd-elődeink is asszisztáltak ehhez vádbeszédnek beillő „védői fellépésükkel”, vagy egyszerűen passzivitásukkal, azzal, hogy nem tiltakoztak, nem rántották le a leplet a színjátékokról a nagy nyilvánosság előtt. Tudom, azért nem tették, mert nem tehették. De a totális diktatúrák alatt ők az életüket féltették, hiszen maguk is jogfosztottságban éltek. Ma azonban létezik a szólásszabadság, a véleménynyilvánítási szabadság, a gyülekezési jog, s igenis vannak olyan helyzetek, amikor ezekkel élnünk kell, akár bírósági döntéssel szemben is. Akkor, ha az általunk, jogászként megtapasztalt eljárás és/vagy döntés olyan kirívóan jogsértő vagy igazságtalan, hogy az már elviselhetetlen mértékű s magát a jogállamiságot veszélyezteti. Meggyőződésem, hogy ilyenkor nem elegendő a tárgyalóterem falai közötti udvarias, együttműködő szakmai fellépés.
Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.
Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.