Budaházy, Hunnia csoport, politikai foglyok

BRÉKING: Hatályon kívül helyezték a felháborító Budaházy (Hunnia csoport)-ítéletet!

E-mail Nyomtatás PDF

Csak annyit hallottam: „valamennyi vádlott tekintetében hatályon kívül helyezi” és egy hatalmas örömujjongást. Kimondhatatlanul boldog vagyok, jogászi hivatásom egyik legfelemelőbb perce volt az, amit itt most Strasbourgban telefonvégen éltem meg. Kétfelé húz a szívem, hiszen a „nemzeti kisebbségekkel foglalkozó” munkacsoport vendége most Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője, elvben ezen a szintén fontos ülésen vagyok, de a munkatársaim segítségével bekapcsolódtam a Budaházy-perbe, amely a Fővárosi Ítélőtáblán folyik. Bár nagyon rosszak voltak a vételi viszonyok, a lényeget hallottam: a magyar jogtörténet egyik legfelháborítóbb, legdurvább jogsértésektől hemzsegő ítéletét a bíróság hatályon kívül helyezte.

Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja Budaházy Györgyöt és a többi hazafit!


Szeretettel Strasbourgból
Morvai Krisztina

 

MEGISMÉTLŐDHET?! MORVAI KRISZTINA FILMJE A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁRA (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF


Interjú Sz. Frigyes régész-történésszel, a Budaházy/Hunnia csoport büntetőügy IV. rendű vádlottjával

Megismétlődhet Magyarországon a kommunista típusú diktatúra? Ez az a kérdés, amely számomra átszövi ezt a másfél órás beszélgetést és a Budaházy György és társai ellen kilenc éve folyamatban lévő büntetőeljárást. A kommunizmus áldozatainak emléknapjára készítettük el filmünket. Anno, a szovjet tankok árnyékában a magyarok tehetetlenek voltak - bár 1956-ban a lehetetlent is megpróbálták, az egész világ csodálatát kivívva. A forradalom ötvenedik évfordulóját a kommunisták szellemi örökösei vérbefojtották. S ez nem volt elég nekik. A sötét múltból ismert módszerekkel folytatják a megfélemlítést, a bebörtönzéseket, az embertelenséget - teljesen mindegy, hogy milyen pártszínekben. Kérem, ne tűrjük mindezt szó nélkül! Most nem vagyunk tehetetlenek, és nem lehetünk gyávák! Tekintsék meg, és osszák meg minél többen ezt a filmet - amelyhez hasonlót a Budaházy/Hunnia csoport szinte minden vádlottjával készíthettünk volna. A film főszereplőjét 10 év fegyházbüntetésre ítélték, a feltételes szabadulás lehetősége nélkül. A 17 vádlott összesen 125 év fegyházbüntetést kapott. A bírósági tanács elnöke, nyilvánvalóan lelkiismereti okokból elhagyta a bírói pályát. Kérem, írják alá minél többen a vádlottaknak adandó kegyelmet kérő/követelő petíciót, és biztassanak erre másokat is. Soha többé kommunizmust!

A petíció itt írható alá.

Köszönöm, szeretettel Morvai Krisztina

 

Interjú az ECHO tévén a migráció aktualitásairól, Soros tervről, Budaházyék 125 évnyi fegyházbüntetéséről (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF


Kedves Honlap Látogatóim!

Tényleg a kommunizmus Magyarországra kényszerítésére emlékeztet a Soros terv? Létezik egyáltalán? Mi a közös az egykori meggyőződéses pártfunkcionáriusokban és a mai európai uniós döntéshozókban s bürokratákban? Kinek az érdeke, hogy a "terrorizmus/terrorfenyegetettség/terrorcselekmények" fogalomkör a hazafiakhoz, a nemzetet védőkhöz kapcsolódjon a fejekben? (ld. Budaházyék 125 évnyi fegyházbüntetése, a nemzeti oldal súlyos szégyene). Egyetértek-e Vona Gáborral? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszoltam az ECHO tv Napi Aktuális műsorában 2018. február 20-án.

Kérem, tekintsék meg és osszák meg az interjút, s aki még nem tette írja alá a Budaházy Györgynek és a Hunnia-csoportnak amnesztiát kérő/követelő petíciót és biztasson erre minél többeket! A petíció itt található és írható alá.

Köszönöm szépen, szeretettel:
Krisztina

 

Budaházy-ügy, migráció, Soros-terv. Mi a közös?

E-mail Nyomtatás PDF


Ma Magyarországon, Európában és a világban két élesen különböző értékrend és világnézet feszül egymásnak. Az egyik lényege a nemzetek és a nemzeten alapuló államok feladása, a tömeges migráció/népvándorlás bátorítása és erőltetése, a hazafiasság gyűlölet-bűncselekménnyé nyilvánítása, az európai kultúra, a tradíciók és a kereszténység két lábbal tiprása. Ezzel szemben áll a nemzetek és a nemzeten alapuló államok melletti kiállás, a tömeges migráció visszautasítása, az európai kultúra és hagyományok, valamint a kereszténység értékeinek szenvedélyes és kitartó védelme.

Európa úgy tűnik már sajnos elveszett. Az, hogy milyen lesz Magyarország jövője az fogja meghatározni, hogy a két fenti világnézet közül melyik kerül ki győztesen. De most nézzünk - ezzel szoros összefüggésben - egy érdekes és fontos kérdést: Ön a két világnézet és értékrend közül melyikhez kapcsolná a terrorizmus, terrorcselekmények, terrorveszély jelenségét? Alighanem tízből tízen az elsőként bemutatotthoz. Nem lehet tagadni a tömeges migráció, a Soros-terv és a terrorizmus veszélye közötti szoros okozati összefüggést. Ehhez képest mi történik Magyarországon? 9 éve folyik a másodikként körülírt értékrend és világnézet hazai ikonjának tekintett Budaházy Györggyel szembeni brutális büntetőeljárás, mégpedig „terrorcselekmény büntette miatt.” KINEK AZ ÉRDEKE, HOGY A MAGYAR FEJEKBEN A TERRORVESZÉLY, TERRORIZMUS, TERRORCSELEKMÉNYEK FOGALMAKAT ÉS JELENSÉGEKET NE A SOROS-TERVHEZ, A TÖMEGES MIGRÁCIÓHOZ, AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL RÁNK KÉNYSZERÍTENDŐ NÉPVÁNDORLÁS PÁRTISÁGHOZ KÖSSÉK, HANEM A HAZAFISÁGHOZ, A NEMZET MELLETTI KIÁLLÁSHOZ, A TRADÍCIÓKAT RUHAVISELETÉTŐL KEZDVE A LEGKÜLÖNBÖZŐBB MÓDOKON KÉPVSELŐ BUDAHÁZY GYÖRGYHÖZ?

Úgy gondolom, hogy a közelgő magyarországi választások szempontjából is hatalmas jelentősége van annak, hogy ez az alapvető kérdés tisztázódjon. Nem rejtem véka alá, hogy az én gyanúm a következő: létezik Magyarországon a rendőrségeken, az ügyészségen, a bíróságon és akár a legkülönbözőbb állami és kormányzati intézményeken belül is egy olyan „Deep State”, folyamatosan gúnyolt szóval „háttérhatalom”, amelyik elemi érdekének tekinti annak a világrendnek a támogatását, amelyet röviden és leegyszerűsítve „Soros-tervnek” szoktak nevezni. Az ő elemi érdekük az, hogy a Soros-tervvel szembenállókat, a hazafiakat, a „Gyurcsány és bandájával” szemben ellenállást tanúsítókat, a magyar nemzeti érdekekért minden körülmények között kiállókat mutassák be veszélyesnek, akiktől rettegni kell. Egyre inkább meggyőződésem, hogy ez van amögött, hogy Budaházy György 13 év fegyházbüntetést kapott a feltételes szabadság lehetősége nélkül. És sajnos - bármilyen fájdalmas kimondani - ez van amögött is, hogy az ügyészség még ezzel sem elégedett meg, hanem súlyosításért, 20 év körüli fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbezett. Mint ismeretes, Budaházy György és a Hunnia-csoport összesen 125 év fegyházbüntetést kapott a másodfokú eljárás most folyik. Még egyszer kérdezem: kinek az érdeke?

Morvai Krisztina

 

A Budaházy (Hunnia)- ügy lényege öt percben - minden magyarnak! (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF


Ebből a videofelvételből - 5 percben - mindenki megértheti a "Budaházy-ügy" (Hunnia-ügy) lényegét. Kérem, hogy minél többen tekintsék meg és osszák meg az anyagot - illetve az azzal kapcsolatos nyilvánvaló felháborodásukat! A felvétel két részből áll: az első részben Kenéz Andrea bírónő az elsőfokú ítélethirdetés részeként másfél percben elmondja, hogy milyen politikai okokból tekinti terrorcselekménynek a történteket. A második részben a nagycsaládos sikeres mérnökember, kilencedrendű vádlott (aki 6 év tíz hónap fegyházbüntetést kapott első fokon) reflektál a gyalázatos politikai érvelésre. Mint ismeretes, Kenéz Andrea bírónő az üggyel összefüggésben lemondott bírói pályájáról és abbahagyta sok évtizedes bírói munkáját. El lehet gondolkodni rajta, hogy miért... Nagyon bízom benne, hogy ez a felvétel rekordszámú megosztást fog elérni - és ebben kérem a kedves nézők segítségét.

Ne felejtsük: Budaházy György és a Hunnia csoport ügye egész Magyarország ügye! Kérem, hogy aki még nem tette, haladéktalanul írja alá az összesen 125 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György és társai részére kegyelmet kérő (követelő) petíciót és kérjen meg erre minél többeket! A petíció itt írható alá.

Szeretettel:
Morvai Krisztina

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 11

xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés