Címlap Jogvédelem Egyéb emberi jogi témák


Egyéb emberi jogi témák

Rajtam kívül Schöpflin néppárti képviselő is az önálló palesztin állam mellett szólalt fel (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Az önálló palesztin államról szóló vitában hallhatják Morvai Krisztina (Jobbik), Schöpflin György (Fidesz) és Hans-Gert Pöttering (volt EP-elnök) felszólalását az izraeli álláspont ellen. Bízhatunk a magyar "igen"-ben?

 

A devizahitelesek megmentéséért tüntettünk Miskolcon (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

A devizahitelesek megmentéséért demonstrált a Jobbik Magyarországért Mozgalom pénteken Miskolcon. Előbb a Városház téren tartottak beszédet, majd a tömeg az egykori Centrum Áruház elé vonult.

Dr. Morvai Krisztina EP-képviselő hangsúlyozta: erőt kell mutatniuk. Javasolta, hogy minden héten egy nap minden városban zászlókkal vonuljanak fel a bankok elé.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő arra mutatott rá: az igazi elszámoltatás még most sem kezdődött el. Említette a szegedi bírósági döntést, melyben első fokon semmisnek nyilvánítottak egy hitelszerződést. Jelezte: a párt is próbapereket indít a devizahitelesek érdekében.

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet: 2001-ben az akkori Orbán-kormány tette lehetővé az egyoldalú szerződésmódosítást és a későbbi kormányok is hagyták a hiteles emberek ellehetetlenülését. Utalt rá, a Jobbik fellépésével cselekvési kényszerbe hozta a mostani kormányt, de kevés, amit a hatalom tesz.

Utolsó szónokként Szegedi Csanád országos elnökhelyettes, EP-képviselő kiemelte: a devizahitelezés a gyarmatosításról szól. A korábbi kormányok kiszolgálták a külföldi tőkét, csak a Jobbik az, amely nem csak a választások idején, hanem most, a bajban is az emberek felé fordul – összegezte a szónok.

A himnuszok és a felvonulás:

kuruc.info

 

Az én házam, az én váram! - A Jobbik aláírásgyűjtési akciót indít a devizahitelesek védelmében

E-mail Nyomtatás PDF

A Jobbik országos aláírásgyűjtést indított a bankok önkényének kiszolgáltatott, devizahitellel rendelkező családok megmentése érdekében. Annak megállapítására kérjük az ország lakosságát, hogy a bankszektor a hibás a kialakult helyzetért, ezért a jövőben sem az embereknek, sem pedig az államnak nem szabad több terhet vállalniuk a helyzet megoldásában, a következményeket kizárólag a bankoknak kell viselniük.

Meglátásunk szerint Magyarországon két olyan válsághelyzet van, amely társadalmi robbanással fenyeget: az egyik a magyar-cigány együttélés, a másik az egyre nehezebb helyzetbe kerülő devizahitelesek ügye. Az aláírások összegyűjtését társadalmi felmérésnek tekintjük, mellyel rá akarjuk kényszeríteni a kormányt a devizahitelesek problémájának megoldására és egyben a bankok magyarországi uralmának megtörésére. Nem a magyar emberek vannak a bankokért, hanem fordítva! Meg kell állapítanunk: a bankok átverték és szándékosan a devizahitelek felvételére ösztönözték a magyar embereket. Fontos körülményeket, felmerülő kockázatokat hallgattak el és egyoldalúan, számukra kedvezően módosították (emelték) a hitelek a törlesztőrészleteit.

A bankok magyarázata szerint azért kell az ügyfeleiknek a megemelkedett svájci frank árfolyam miatt sokkal magasabb forint törlesztő részletekkel számolniuk, mert a bankok maguk is svájci frank hiteleket vettek fel, ezeket adták tovább a magyar lakosságnak. Ez hazugság! A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2011. II. negyedévi adatai alapján a bankok közel ötször annyi, nem euróban nyilvántartott devizahitelt helyeztek ki, mint amennyi hitelt – nem kis részben külföldi tranzakcióik finanszírozására – maguk is felvettek. A hatósági nyilvántartás adataiból egyértelműen megállapítható: a bankok óriási nyereséget tesz zsebre a svájci frank megemelkedett árfolyama miatt, a hitelezés fő forrása a hazai bankbetét-állomány volt.

Itt az ideje annak, hogy egy radikális fordulattal megállítsuk a bankok önkényét és véget vessünk a magyar emberek kifosztásának! A parlamenti pártoknak a magyar emberek oldalára kell állniuk, nem a bankokéra. Politikai szimpátiától függetlenül nemzeti egységre buzdítunk, összefogásra szólítunk fel minden, a hazájáért, a családjáért felelősséget érző magyar embert. Kérünk mindenkit, támogassa a Jobbik aláírásgyűjtési akcióját a devizahiteles családok megmentése érdekében!

Az aláírt és kitöltött íveket kérjük eljuttatni a Jobbik székházába személyesen hétköznaponként 9 és 17 óra között, vagy postai úton az 1113 Budapest, Villányi út 20/A. címre feladva.

Az aláírásgyűjtő ív ide kattintva letölthető.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

jobbik.hu

 

Gasparovič fasisztának bélyegezte Esterházy Jánost (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Ennek kapcsán "újratöltjük" egy régebbi felvételünket, kérjük tekintse meg!

}


 
<< Első < Előző 41 42 43 44 45 46 47 48 49 Következő > Utolsó >>
46. oldal / 49

xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés