Sajtóvisszhang: Harmadik világbeli állapotok a bűnözés tekintetében

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Morvai Krisztina szerint “harmadik világbeli” állapotok uralkodnak a bűnözés tekintetében Magyarországon; az Európai Parlamentben a Jobbikot képviselő politikus ezt azt követően mondta szerdán Gyöngyöspatán, hogy helyi lakosokkal találkozott a Heves megyei településen.

Véleménye szerint az embereket magára hagyja az állam, és úgy csinál, mintha a bűncselekmény elszenvedése a sértett magánügye volna. Vagyis nemcsak a bűnmegelőzés hiányzik, hanem a hatékony felderítés is – fogalmazott a sajtótájékoztatón Morvai Krisztina.

Közölte, hogy gyöngyöspatai látogatása országjárása első állomása, amelynek során büntető jogászként kívánja feltérképezni a bűnözés helyzetét Magyarországon,majd 1-2 hónap múlva a tapasztalatok összegzése alapján konkrét javaslatokat fogalmaz meg.

Gyöngyöspatán – folytatta – 25-30 helybeli mondta el neki, hogy mennyire megkeseríti az életét a “mindennapok bűnözése”. A falusiak elsősorban terménylopásokról és a mezőgazdasági szerszámok lopkodásáról számoltak be neki. Azt tapasztalta: a helybeliek úgy érzik, hogy nem elég fontosak az államnak ahhoz, hogy ezeket a bűncselekményeket felderítsék, netán a kárukat megtérítsék.

Ezzel kapcsolatban felidézte: Pintér Sándor belügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy egy év leforgása alatt, csupán 17 kisebb súlyú bűncselekmény történt a településen. Ugyanakkor csak most háromszor ennyi bűncselekményről hallott – hangsúlyozta a politikus.

Morvai Krisztina szerint a kialakult helyzetnek az az oka, hogy az emberek már nem is jelentik ezeket a bűncselekményeket, mert azt tapasztalják, hogy nincs semmilyen következménye, illetve félnek az elkövetők “verbális terrorizmusától”. Számos esetben pedig azért szüntették meg az eljárást, mert az elkövetési érték, a jegyzőkönyv szerint nem haladta meg a 20 ezer forintos szabálysértési határt. Érdekes módon, mindig 18 ezer forint a kár és nem 21 ezer forint – mondta.

Az is a tervei között szerepel, hogy az Európai Parlamentben kezdeményezi egy bűnmegelőzéssel foglalkozó munkacsoport megalakítását – tette hozzá a politikus.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője – aki hangsúlyozta, hogy gyöngyöspatai vizitjük esetében nem pártrendezvényről van szó – úgy vélekedett, hogy a büntető törvénykönyv hétfői, “nagykoalícióban” megszavazott módosítása csak olaj arra tűzre, amelyről nem tudják, hogy hány települést fog felperzselni. Megfogalmazása szerint a “gyalázatos” és “katasztrofális” módosítással az üzenik a törvénytisztelő magyar állampolgároknak, hogy polgárőrként meg ne próbáljanak segíteni embertársaikon, mert ezért 3 év börtönt kaphatnak. A bűnözőknek pedig azt üzeni, hogy nyugodtan folytassák eddigi életvitelüket – mondta a szóvivő.

mti

 

facebook




xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés