egyéb emberi jogi témák




Felszólalásom az EU és Izrael állam közötti társulás létrehozásáról szóló vitában

E-mail Nyomtatás PDF

Az EU és Izrael közötti társulási szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája során  szólaltam fel. Hangsúlyoztam, hogy a közelgő magyar EU elnökség okán kezdeményeznünk kell a szerződés felfüggesztését, az izraeli- jogellenes telepeken előállított- áruk importjának tilalmát. A 242-es számú biztonsági tanácsi határozat már 1967-ben jogellenesnek mondta ki a palesztin területek izraeli megszállását. Azóta is folyamatosan zajlik a "gyarmatosítás" és az alapvető emberi jogok súlyos megsértése.

Gázában közel másfél millió ember él az emberi jogaitól teljes mértékben megfosztva, nem jut élelemhez, gyógyszerhez, munkalehetőséghez és mozgásában is korlátozzák. A képviselőket arra kértem, hogy felelősségük teljes tudatában szavazzanak abban a kérdésben, hogy az izraeli állam emberi jogokat és a nemzetközi jogot sárba tipró gyakorlatát támogatják-e a jövőben vagy Magyarország, ez a szabadságszerető nemzet megvédi az emberi jogokat. A "Bővebben" gombra kattintva megtekinthetik a vitában tett felszólalásomat.

Az EU és Izrael közötti társulási szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája során  szólaltam fel. Hangsúlyoztam, hogy a közelgő magyar EU elnökség okán kezdeményeznünk kell a szerződés felfüggesztését, az izraeli- jogellenes telepeken előállított- áruk importjának tilalmát. A 242-es számú biztonsági tanácsi határozat már 1967-ben jogellenesnek mondta ki a palesztin területek izraeli megszállását. Azóta is folyamatosan zajlik a "gyarmatosítás" és az alapvető emberi jogok súlyos megsértése.

Gázában közel másfél millió ember él az emberi jogaitól teljes mértékben megfosztva, nem jut élelemhez, gyógyszerhez, munkalehetőséghez és mozgásában is korlátozzák. A képviselőket arra kértem, hogy felelősségük teljes tudatában szavazzanak abban a kérdésben, hogy az izraeli állam emberi jogokat és a nemzetközi jogot sárba tipró gyakorlatát támogatják-e a jövőben vagy Magyarország, ez a szabadságszerető nemzet megvédi az emberi jogokat.

A vita további videóanyagai itt érhetőek el, a vitáról szóló összefoglaló pedig itt olvasható.

Morvai Krisztina

 
 

Vigyázat - tovább gyengíti az EU a polgári szabadságjogok védelmének rendszerét, a tiltakozáshoz való jogot

E-mail Nyomtatás PDF


Megtekintés LightBoxban

Az EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz való csatlakozásának a veszélyeire hívom fel az emberi jogi szervezetek és az állampolgárok figyelmét, említést téve a magyarországi - 2006 óta kialakult - botrányos emberi jogi helyzetről és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezekben az ügyekben kifejtett egyedüli és úttörő munkájáról.

 

Újabb felszólalásom az EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz történő csatlakozása kapcsán

E-mail Nyomtatás PDF

Újabb felszólalásom az EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz történő csatlakozása kapcsán, melyben arra szólítom fel a biztost, hogy végre nyíltan és világosan fogalmazza meg, hogy milyen kézzelfogható előnye származik az állampolgároknak a csatlakozásból. Választ ismételten nem kaptam.

 

Felszólalásaim az EU-nak az Európai Emberi Jogi Egyezményhez - lásd "Strasbourgi bíróság" - való (felesleges, sőt káros) csatlakozása kapcsán

E-mail Nyomtatás PDF

Mi szükség van arra, hogy az Európai Unió, amely - szerencsére - nem egy önálló állam, csatlakozzon ahhoz az Európai Emberi Jogi Konvencióhoz, amelynek minden egyes tagállam külön- külön már részese? Miért akarják elhitetni, hogy az európai állampolgároknak új lehetőség a strasbourgi bírósághoz fordulás - mikor mindenki tudja, hogy nem így van - tette fel a kérdést Morvai Krisztina az Európai Parlament plenáris ülésén és a Szabadságjogi Bizottságban.


Megtekintés LightBoxban

 
<< Első < Előző 41 42 43 44 45 46 47 48 49 Következő > Utolsó >>
48. oldal / 49
xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés