Legyenek-e a bűnözőknek jogaik? (Videóval)

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Felszólalásom a LIBE-Bizottság ülésén és az arra adott válasz:


Az EP Szabadságjogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottságának október 12-i ülésén a 2002 és 2010 közötti, Magyarországon elkövetett tömeges és súlyos emberi jogi jogsértésekre hivatkozva emeltem ki a büntetőeljárási garanciák fontosságát. "Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárás során..." című jelentéstervezet kapcsán javasoltam, hogy a védelemhez való jog már a legkorábbi eljárási szakaszban lépjen életbe, s az ügyvédi segítség megfelelő szintű legyen - Amerika példájához hasonlóan, ahol ez alapvető alkotmányos jog. Kiemeltem továbbá, hogy minden esetben a hatóságnak kelljen alaposan indokolnia és alátámasztania a sürgősség, halaszthatatlanság tényét, amennyiben a védelemhez való jog gyakorlásától ezekre hivatkozva eltekintenek. Fontos, hogy már a gyanúsítás közlését megelőzően, például a házkutatások során, ennek megfelelően járjanak el. Hangsúlyoztam, hogy az ártatlanság vélelmének alapelvéből következik, hogy az ártatlan és bűnös embernek a nyomozati szakaszban pontosan ugyanazon jogai vannak, hiszen egészen a jogerős ítéletig nem tudható, hogy ki bűnös és ki ártatlan. Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója válaszában utalt a tervezet 13-as cikkére, amely alapján az olyan vallomás, jogi nyilatkozat, amely ügyvéd jelenléte nélkül született az eljárás bármely szakaszában, nem vehető figyelembe bizonyítékként.

A beszédben hivatkozott jogsértésekről szóló film: Magyar Guantanamo?

Az irányelv szövege ide kattintva tekinthető meg.