Vádlottból vádló 2.: "Ön rúgott fejbe!" - egy 2006 őszi áldozat küzdelme az igazságtételért

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

2006 ősze után több mint 8 évvel került sor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2014. október 28-án egy olyan pótmagánvádas büntetőeljárás 2. tárgyalására, amely során a 2006 szeptember 20-án egy akkori egyetemista, Dukán Dániel sérelmére elkövetett rendőri erőszak miatt közel 8 év után két rendőr súlyos testi sértés vádjával ül a vádlottak padján. Most a korábbi vádlott a vádló, az ügyészség helyett, mivel a bűn üldözésére hivatott szerv ez esetben úgy döntött, hogy nem szükséges a vádemelés. A rendőrök (egyikük később kerületi rendőrkapitány lett, jelenleg civil biztonsági "szakértő", a másik kiemelt nyomozó jelenleg is) a szembesítések során fölényeskedve tagadtak és védekeztek, korábbi hazugságaikat fenntartva. A mostani tárgyaláson a vádlottból lett vádló részletesen és hitelesen idézte fel a 8 évvel ezelőtti hányattatásait. Almási Lajos tudósítása felidézi a tárgyalás néhány izgalmas részletét, illetve a Dukán Dániel és dr. Gaudi-Nagy Tamás nyilatkoznak. A büntető ügy 2014. december 16-án 8.30-tól folytatódik (284. sz. terem, ítélet a 2015. január 16-i tárgyaláson várható.

Az első tárgyalás videós összefoglalója itt nézhető meg.

A pótmagánvádat az a - dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője (www.gaudinagytamas.hu) által képviselt - Dukán Dániel terjesztette elő, akit annak idején, 2006. szeptember 20-án hajnalban egyetemistaként a Blaha Lujza tér környékén civil ruhás rendőrök megtámadtak, brutálisan megvertek, azt állították róla, hogy rendőröket dobált, ennek következtében őt gyorsított eljárásban első fokon 2,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, közel 40 napot töltött előzetes letartóztatásban. A másodfokú bíróság 2 évre enyhítette a büntetését és a végrehajtást felfüggesztette, és pártfogói felügyelet alá került. A 2006 őszi elítélésekkel kapcsolatos, 2011-ben hozott semmisségi törvény jelentős részben Dániel esete miatt született és ennek nyomán elítélését megsemmisítették. A fiatalember azonban a mai napig nem kapott sem kártérítést, sem kártalanítást a meghurcolások miatt. Megverése, ártatlanul történt elítélése és fogva tartása miatti kárigényét bejelentette az Emberi Jogok Európai Bíróságán, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal szemben, a Magyar Állammal és a Fővárosi Törvényszékkel szemben is, de az állami szervek az egyezség elől eddig elzárkóztak. Ez az ügy arra mutat rá, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal kapcsolatos felelősségre vonási folyamatok még mindig nem záródtak le, még mindig vannak bűntetteikért meg nem büntetett rendőrök,vezető politikusok illetve olyan áldozatok, akik az őket megillető jóvátételt még nem kapták meg.