Morvai Krisztina felszólalása a segélyflotta izraeli megtámadása kapcsán
Az Európai Parlament Állampolgári jogi Bizottságának ülésén kezdeményezte, hogy a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő akciót elítélő közös nyilatkozatot fogadjanak el, majd az EP Palesztin Delegációjának ülésén is konkrét és szigorú következmények kilátásba helyezését kérte Izrael ellen a rendkívül súlyos emberi jogi jogsértés miatt.
Az Európai Parlament falai megremegtek a magyar igazságtól!
A 2010. június 1-én szakadó esőben az Országház mellől indult el a Nemzeti Érzelmű Motorosok karavánja, hogy elvigye Brüsszelbe és Versailles-ba a magyar igazság üzenetét tartalmazó petíciót. A motorosokat a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti képviselői búcsúztatták, azzal az útravalóval, hogy a magyarságért folytatott küzdelemben meghalni lehet, de elfáradni nem. A bátor motorosok sikerrel teljesítették a küldetésük első állomását: 1300 km sok megpróbáltatással teli (néhány durrdefekt és némi motorszerelés) utazást követően nem sokkal 11 óra után érkeztek meg az Európai Parlament épületéhez Brüsszelbe. Erőt sugárzó módon sorakoztak fel az épülettel szemben a nemzeti lobogókkal és történelmi zászlókkal ékesített kétkerekűek, majd előkerültek a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének gyönyörű lobogói is. A kormányprogrammal kapcsolatban szólaltam fel a Magyar OrszággyűlésbenAz EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz való csatlakozásának a veszélyeire hívom fel a figyelmet
Az EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz való csatlakozásának a veszélyeire hívom fel az emberi jogi szervezetek és az állampolgárok figyelmét, említést téve a magyarországi - 2006 óta kialakult - botrányos emberi jogi helyzetről és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezekben az ügyekben kifejtett egyedüli és úttörő munkájáról.
|
Beszélgetés a Trianoni Békediktátumnak 90. évfordulója alkalmábólMás szemében a szálkát, sajátunkban a gerendát sem?
Az Európai Parlamentet szembesítettem azzal, hogy milyen alapon szólítja fel az állampolgárokat önmegtartóztatásra és takarékosságra, miközben önmaga ezt semmilyen szinten nem gyakorolja.
Újabb felszólalásom az EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz történő csatlakozása kapcsán
Újabb felszólalásom az EU-nak az Emberi Jogi Konvencióhoz történő csatlakozása kapcsán, melyben arra szólítom fel a biztost, hogy végre nyíltan és világosan fogalmazza meg, hogy milyen kézzelfogható előnye származik az állampolgároknak a csatlakozásból. Választ ismételten nem kaptam.
|


